Eszter az ablaknál állt és a lassan legördülő esőcseppeket szemlélte. Már megint! Már megint ezen gondolkozik!
"Szakítsak? Ne szakítsak? Miért nem tudok dönteni?"
Persze ez egy nehéz döntés- ezt tudta ő nagyon jól! Elvégre nem azt kell eldönteni, hogy melyik fagyit válassza... holott az igazat megvallva még ez a döntés is sokszor nehezére esett! Elvégre egy fagyiválasztásnak is komoly következményei lehetnek!- Erre a gondolatra még a kicsit szomorkás hangulata ellenére is elmosolyodott!
"Csak én nem tudok döntéseket hozni??? Miért ilyen nehéz???"
De mindig ilyen volt! Nehéz döntést hozni, amikor százezer gondolat kavarog a fejében:
"Mit gondolnak mások rólam, ha ezt teszem? Es ha azt? Milyen következményei lehetnek ennek? És annak? Biztos jól meggondoltam? Tényleg ez a helyes döntés?"
A nem döntés is döntés! -olvasta valahol és ezt a mondatot annyira telitalálatnak érezte! De mégis a "nem döntés" mellett döntött már hosszú ideje! És közben tudta nagyon jól, csak két lehetőség van:
„Szakítsak? Ne szakítsak?”
És már hosszú ideje mindig a második mellett döntött… Persze a sok tanácsra gondolt, amit kapott és olvasott:
"Az a baj, hogy mindenki az első összetűzés után szakít, ahelyett, hogy megpróbálnák a problémákat megoldani! Ezért van ennyi elvált szülő!"- Hangoztatta tanár nagynénje mindig! És talán igaza volt! Sok esetben! De Eszter úgy érezte ő eleget próbálkozott! Nem szerette feladni a dolgokat! Hiszen az kudarcot jelent, amit még be is kell ismerni mások elött… és…
"Mit fognak szólni mások????" –
Már megint ez a buta kérdés!!! Elég ok ez arra, hogy egy nem működő párkapcsolatban maradjon?
És ő tényleg annyit próbálkozott! Nagyon jó fantáziával rendelkezik, ezért mindig újra és újra próbálta beleélni magát, hogy ő igenis egy "álomkapcsolatban" él! Elég okos is volt ahhoz, hogy ezt mindenkivel elhitesse: beleértve saját magát is!
- Tényleg annyira fontos a jó szex???
- Tényleg nem természetes, hogy néha úgy érzi világok vannak közte és Balázs között??? Hiszen régóta vannak együtt, ez biztos természetes…
- Talán a közös beszédtémák se fontassak…
Végül is talán nincs is olyan nagyon komoly gond köztük… Hiszen nincsenek komoly veszekedések… Soha nem bántott, hiszen, ha erőszak van (akár testi, akár lelki), akkor az egyetlen megoldás a szakítás… Náluk ilyen nem volt… De ez tényleg elegendő a „maradok” döntés mellett?
"A szakítás válasz a gyerekkori sérelmekre"- olvasta valakitől, akinek a véleményét ráadásul nagyon tisztelte…”
De tényleg így van? Vagy már a kapcsolat maga volt válasz a gyerekkori sérelmekre??? Szerelem volt ez? Vagy valami más miatt kerültünk össze? Talán csak próbáltam elkerülni anyu hibáit? De talán pont így ugyanazokat követtem el? Vagy a biztonságot kerestem? Hiszen a gyerekkorom tényleg nem volt problémamentes… Újra kezdeném vele a párkapcsolatot, ha csak most ismerkednénk meg?” – De erre a kérdésre már tudta a választ.
Arra sem érdemes várni, hogy megváltozzon… Nem fog megváltozni! Naivitás azt gondolni, hogy rendbe jön a kapcsolat – ennyi pszichológiai érzéke volt, mégis sokszor el tudta hitetni magával az ellenkezőjét és reménykedett tovább…
„De hát ott a gyerek is…” De tényleg ok a gyerek arra, hogy még 20 évig egy boldogtalan kapcsolatban maradjon? Egyáltalán… boldogabb lesz a gyerek a boldogtalan szülőkkel, vagy jobb, ha külön vannak a szülök, de boldogok…
„Vagy ezek csak buta kifogások??? Csak az egyedülléttől félek és ezért nem szakítok?”
A gép elé ült és keresgélni kezdett… Mikor szakítsunk… És természetesen rengeteg tanácsot talált…
- Ha nincs közös életcél
- Ha a partner már csak egy barát
- Ha csak a gyerek az ok
- Ha nem működik a szex, ha nem jó már átölelni
- Ha az anyagi biztonság a fő ok
- Ha már nem hiszünk neki
- Ha a kölcsönös tisztelet hiányzik…
